Oldalak

2018. július 3., kedd

Az élet forgatagában





Az élet forgatagában annyi bosszúság, probléma, nehézség jelentkezik, hogy sokszor az ember vagy sírna vagy kiabálna, vagy gyorsan nekiállna megoldani a helyzetet. De igazából az a legbölcsebb, ha megtanulunk várni. Nem a lendületünket kell elveszíteni, hanem meg kell tanulni várni az Úrra. Ő most merre mozdul, mit lép? És akkor mi is csak arra mozduljunk, csak azt lépjük, és csak azt kezdjük el megtenni.
Valahogy úgy tudnám elmondani, mint amikor valaki elkezd várni a csodára. A csoda jön, kijön az Úrtól, de megvalósítani nekünk kell. Tehát ha Hozzá kiáltunk, rögtön hálát adunk a leglehetetlenebb helyzetben is, akkor a labda az Úrnál van. Ő pedig a csodákkal teljes, mindent véghezvívő és megcselekvő Isten. Tehát a legjobb helyen van a helyzetünk, most már a csoda következik. Isten szól, hogy mi legyen, én pedig megcselekszem, és elindul a csoda.
Így volt ez a 38 éve beteggel is. 

"Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!" 
János 5, 5-9 

Felkelt, felvette a nyoszolyát. Megtette, amit Jézus mondott. Egy egyszerű dolgot kért tőle Jézus: Kelj fel, és vedd fel az ágyadat! Nem volt vita, "...nem tudom, eddig nem ment, hogy menne most?...", hanem tette, amit az Úr mondott.
Ez vár ránk is. Semmi kérdés, "csak" az engedelmes cselekvés. Ha képtelen vagy rá, ha még sohasem csináltad, ha nehéznek tűnik, akkor is azt tedd, amit Ő mond. És a csoda jön. Megoldódnak a dolgaid, lesz állásod, meggyógyulsz, vagy meggyógyulnak körülötted... 

"Minden lehetséges, annak aki hisz."
Márk 9, 23 

Vagyis higgy annyira Jézusnak, hogy megvárod, mit szól a helyzethez, és azt teszed, amit mond! Ne berzenkedj a helyzet miatt, hanem lépj a helyzetből oda, ahova Jézus lép. És jön a csoda...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése