Oldalak

2017. szeptember 12., kedd

Jézussal járni



"Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom." Lukács 14, 26


Vagyis nem méltó, hogy engem kövessen. Igen. Jézus nagyon szépen körbeírta a vele való járás minőségét. Ő egy háborús helyzetbe hív minket, kihív az ellenség birodalmából át az Ő országába. Ettől kezdve e világban már nemkívánatos személy lettél. Üldözött, kiiktatandó. Itt csak a teljes engedelmesség fog minket megvédeni.
Mit kért itt Jézus? – Azt, hogy a létrejött kapcsolat kizárólagos legyen. Tehát ennyire tudjunk Istenben bízni. A bizalomnak az is az egyik formája, hogy Istenre tudom bízni a gyermekeimet, Istenre tudom bízni a férjemet, a fitestvéremet, a családomat. Tehát Jézus itt pontosan elmondja, hogy kapcsolatra vágyik velünk, egy olyan kapcsolatra, ami kizárólagos, ami Istenhez köt, és ami olyan kapcsolat, aminek alapján Ő valóban tud vezetni. Erre mondja, hogy "akinek van füle a hallásra, akinek van szíve az engedelmességre", mert ez a kapcsolat azt jelenti, hogy annyira szeretem, hogy szeretek neki engedelmeskedni. És aki ebben az engedelmességben jár, annak van szíve az engedelmességre, és akkor Isten neki adja azt az örökséget, ami Jézusé.

(Részlet a 'Gyümölcstermő élet' című könyvből, a Sikeres Nők sorozatból.)

                     A gyümölcstermő élet


Sikeres Nők - A gyümölcstermő élet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése