Oldalak

2017. november 17., péntek

Ez is a javunkat fogja munkálni




Sokszor történik velünk olyan dolog, amit nem igazán úgy terveztünk, vagy akartunk... Szerencsétlennek gondoljuk magunkat, vagy éppen sikertelennek.
De ha tudjuk, hogy soha nem tudunk kiesni Isten jelenlétéből, akkor azt is tudnunk kell, hogy az, ami most éppen történik, lehet, hogy nem a legtökéletesebb vagy nem Isten akarata vagy nem a mi akaratunk, de ez is a javunkat fogja munkálni. Először abban, hogy nem fogadok el mindent úgy, ahogy van, hanem elkezdek imádkozni, és megtapasztalom az ima hatalmas, környezetemet és életemet megváltoztató erejét. Megtapasztalom, hogy Istennel a körülmények felett is uralkodhatom. És akkor ez mindenképpen a javamat fogja szolgálni. Megtanít Isten munkatársaként az életemet mennyei módon élni. Azonkívül azt se felejtsük el, hogy Jézus minden helyzet felett Úr. Vagyis bármikor megváltoztathat eseményeket, döntéseket, lehetőségeket, emberek gondolkodását, vagy akár életek folyását. A látszat ellenére mindent a javadra tud formálni. Csak a benne való bizalmamat nem veszíthetem el, és nem dobhatom oda a gyeplőt a lovak közé, "legyen ahogyan a körülmények diktálják", mert akkor nem a hited, hanem a világ törvényszerűségei szerint fog történni minden.
Az  pedig nem Isten akarata.

 
"Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van." 
Róma 8, 28 


"Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?" 
Róma 8, 31  

Teljes bizalom, ami a körülmények ellenére a hit szavát tudja szólni. Ez az, ami előszólítja Isten akaratát.
Legyél erős a hitedben és a beszédedben! Légy áldott!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése