A hited akkor fog erősödni, ha el tudod hordozni a megbántást, a helytelen viselkedést úgy, hogy közben nem sértődsz meg, és nem kiabálsz kígyót-békát a másikra. Hanem hagyod az igazságosan ítélőre. Vársz. És közben elviseled, engeded, sőt talán még szereted is. Mindenesetre jelét adod ennek az indulatnak. Persze nem könnyű. De ha valóban hiszed, hogy Isten létezik, és Ő valóban cselekvőképes és tud szólni az emberekhez, és meg tudja változtatni a körülményeket, befolyásolni az eseményeket, akkor ez nem lesz annyira nehéz. Akkor a te dolgod a csendes várakozás. Engedni. Engedni a másikat vétkezni. És tudni, hogy ez nem marad így.
"Ezért így szól az Úr Isten: Íme, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki [benne] hisz, az nem fut!" Ézsaiás 28, 16
A hitnek van ideje, a hit tud várni, a hit engedi, hogy gondolkozz, a hit szereti a megfontolást, a hit tudja, hogy nem ez a végső szó. A hit tudja, hogy minden, de minden az ő javára munkálkodik, még ha pillanatnyilag nem is úgy látszik. A hit tudja, nem lehet neki ártani. A hit tudja, hogy a győztes oldalon áll. Ezért, ha hitet akarsz gyakorolni, engedd a melletted lévőket vétkezni. És imádkozz! Áldjad őket, és tudd, hogy Jézus ott van az életedben! Te áldott vagy. És minden, amire ráteszed a kezedet, áldott lesz. Minden, amit megáldasz áldott lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése